top-image

Kezdem úgy érezni, hogy északi szomszédunk prominens politikusai között valamiféle vírus terjed, melytől elveszítették az eszüket józan ítélőképességüket. Azon nem is akadtam fel, hogy Slota úr magyarellenes kijelentéseivel csak tovább árkol és árkol, viszont, hogy egy jelenleg is hatalmon levő Szlovák Miniszterelnök ilyen kijelentéseket tegyen, azon igen csodálkozom.

"Robert Fico szlovák miniszterelnök arról beszélt, hogy a legmegfelelőbb válasz az lenne a magyar kettős állampolgársági tervezetre, ha elveszítené szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik államét is. Fico szerint a szlovákiai magyarok nagyon kötődnek Szlovákiához." - Jelenti az Index.

Már a megjegyzése nagyon furcsa, mellyel körítette a nyilatkozatát, miszerint "magán véleményét fejtette ki". Mióta van egy hatalmon lévő miniszterelnöknek ilyen fontos kérdésben magánvéleménye? Amit mond, annak komoly és megfellebbezhetetlen súlya van. Olyan ez, mint egy íratlan törvény, egy kézfogással hitelesített üzlet. Kimondott valamit, amivel elindított egy folyamatot.

A lényegi kérdés pedig különösen érdekes az ő szemszögükből. Határozottan, többször jelezte, hogy a szlovákiai magyarok milyen szorosan kötődnek Szlovákiához, és ezen akarna a kettős állampolgársággal gyöngíteni Magyarország. Ha nem érné állandó, és lassan már elviselhetetlen atrocitás a szlovákiai magyarságot, akkor nem ez lenne a helyzet. Olyan mértékben megalázzák véreinket, hogy az már lassan terrorcselekmény. Nem fogom itt felsorolni az elmúlt évek alatt összegyűlt sérelmeket, de ez már több mint bűn, egy népcsoport ellen. Szlovákiában, sőt, a saját szűkebb pátriájukban is lassan már másodrendű állampolgárokká válnak a magyarok.

Na ez az amiért Magyarországon a külföldön élő magyaroknak állampolgárságot akarnak adni. Azokat a jogokat, amit a szülőhazájuk nem ad meg, majd meg ad a nemzet, akikhez tágabban tartoznak.
Nem kell nekünk Szlovákia, dehogy, Európában végre jó lenne európaiul gondolkodni. Mindenkinek jár a méltó élet, a nyugodt kiegyensúlyozott világ, nem pedig a rendszeres és minden fronton történő nemzeti megaláztatás.

Fico úrnak természetesen kell valami, ami a választásokra elvonja a figyelmet, ez ismerős.

Csak épp annyira átlátszó, hogy már szánalmas.

 

Wiseacre

Két napja olvasgatom a parlament fikázását lesajnálását, a pénteki alakuló ülésükről.
Igazán élvezetes jókat röhögve figyelni, kinek mi az ami kiütötte a biztosítékot.

Mert lássuk be, aki tollat billentyűt ragadva perceket tölt el azzal, hogy egy új helyzetbe belecsöppenő, új lehetőségeket teremtő parlamentet bíráló cikket ír, bizonyára magvas gondolatokkal fogja traktálni olvasóit.

IGEN, ezek aztán olyanok voltak.

Már a megalakulás előtt is szép számmal olvastam elégedetlenkedőket, "naponta kóstolom a kerítést, de még mindig nem kolbász", "már marakodnak, azt még ott sem ülnek", "már utasítgat és még nincs is mandátuma". A lényeg, hogy hír legyen, igaz-e!?

Mi történt? Semmi különös, alapjaiban lett felforgatva az eddig megszokott rend. A szocik úgy kiszorultak, hogy közben ki is estek a szerepükből és keresik miben, hol tudnak megszólalni. Azon már nem is akadok fenn, hogy aki megszólal tőlük, az sem tudja, mit beszél. Ez valóban mulatságos.

A Jobbik hozta a formáját. Mégis mit vártunk tőlük? Mindenki tudja, hogy tele vannak demokráciával szembeni anomáliákkal. Kinek a felelőssége, hogy így viselkedtek? Ugyan már emberek, tele van az ország olyan fazonokkal, akik az alapvető normáknak nem tudnak, vagy nem akarnak megfelelni, itt a Jobbik egy szegmensen bizonyította, hogy milyen rebellis. És igen, TÖRVÉNYT SÉRTETT! Valóban furcsa, hogy a törvényesség őrei lennének. ŐK? Ajjaj.

Az Országgyűlés
19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés.

(2) Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét

 

A Fidesz ült a babérjain, mert nem volt más dolga. Hetek óta teszik, amit egyelőre elvárnak tőlük. Megtették azokat a lépéseket, hogy hétfőtől komoly munka folyjon. A bizottsági elnökök elosztásába is csak bele kellett folyniuk, hát a lehetőségekhez mérten megoldották a problémát. Vonhatunk vállat, igen, mit vártunk még tőlük?

LMP? Öööö, .. ki az az LMP? Szürkéből jeles.

Lehet kicsit izgalmasabb lesz a következő évek parlamentje?
Kinek mi jött le 1 - azaz egy - nap eseményeiből, bohócok, pozőrök, buták, nyeglék, szürkék, vesztesek, győztesek. Lehet válogatni, aki akar talál célpontot.

 

A cél elérése érdekében nekem mindegy hogyan oldják meg, de tegyék a dolgukat, amiért megválasztották őket és amiért a nem kevés fizetésüket kapják. A Jobbiknak meg üzenném, hogy a rájuk szavazók nem ezt várják el. Ha hülyegyerekeket akartak volna küldeni, azt olcsóbban is megúszták volna.

Wiseacre

Nem vagyok az a múzeumba járó, vagy alkotó, nem vagyok művészettörténész. Egy ember vagyok, akinek vannak álmai, vágyai, aki szereti a szépet.
Egy szubjektum vagyok a magam elvárásaival, szépérzékével.

Szubjektíven tekintem a körülöttem levő világot, és el tudom dönteni valamiről, hogy tetszik vagy nem.

A művészet rendkívül kitágult fogalomkör lett. Már évszázadok óta feszegetik a határait és tuszkolják be a köreibe az oda nem illő alkotásokat, erőszakolják ránk a semmit, mert szerintük az VALAMI.

Szerintem, ez SEMMI.
Ez egy tábla, aminek a tartalma millió kontextust generálhatna az agyamban, de akkor sem érzem, hogy ez művészet lenne. Mert a millióból 1-2 lesz,az is akkor, ha agyalok rajta.
Igaz az emberből kihoz valamit választ, a másikból egészen mást. Nekem ez a válaszom.

Daruval vehették le a magyar–román táblát - Index

Elképzelem, ahogy a "műalkotás" elemzése közben állnak előtte a tudorok, morfondíroznak, erősen gesztikulálnak, vitatkoznak, "Mit akart a művész kifejezni? - Ó, ez nehéz kérdés! Mert nézd meg a keret közepesen vastag vonalát, a betűtípust. Ezek óriási mondandót hordoznak! - CsrrrrrrBrrrr. Igen? Nem most nem érek rá, művet elemzek." Jajj.

Ötletnek jó, de ez nem műalkotás, nekem NEM!
Egy kreatív alkotás, egy az 1 milliárdból.

Wiseacre
 

Úgy látszik Szlovákiában is elkezdett dübörögni a kampány. Alig, hogy beindult, a magyar sajtóban sorra jelennek meg a Szlovák kormányfő illetve az SNS magyarellenes kijelentései.

 

 

A legfrissebb hír, hogy a Szlovák kormánypártoknál kivágta a biztosítékot, hogy a magyar parlament (reményeink szerint minél előbb) megszavazza a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot. A magyar sajtó Robert Fico jajveszékelésétől hangos, aki úgy véli: „a kettős állampolgárság biztonsági kockázatot jelentene az ország számára”.  Lehet, hogy bennem van a hiba, de én magyar szemmel nem látom a kockázati tényezőt, amitől Fico úr oly nagyon retteg.
Persze, bizonyára bennem van a hiba… az Ő országuk ők tudják, hogy nekik mitől kell félniük, nehogy már ezek a „görbe lábú magyarok” mondják meg nekik ezt is.

 

Ezek után persze nem lehet kihagyni az SNS legújabb választási plakátját. Természetesen itt most nem a retusált cigány férfit ábrázoló plakátra gondolok. Hanem:

 

 

 

Sajnos kedves szlovák „barátaink” már a fővárosuk nevével sem elégedettek. Ugyanis az túl magyar… de mégis milyen lenne, tán szlovák? Azon város neve mely a török hódoltság idején országunk fővárosa volt? Ahol 9 magyar királyt is koronáztak, köztük tán a legnagyobbat, Hunyadi Mátyást. Persze a történelemkönyveket hiába lapozzuk, túl sok Pozsonyban koronázott szlovák király nevével nem találkozunk. Konkrétan eggyel sem, nemhogy olyannal, akit magyar földön, magyar városban koronáztak volna.

 

A Szlovák kormány magyarellenességét sokan a kampánnyal magyarázzák, lehet igazuk is van. Viszont felvetődik akkor a kérdés, ha a szlovák emberek ilyen pártokra szavaznak, tán azt ezért teszik meg, mert ők nem értenek egyet e nézetekkel? Nem hiszem.
Viszont az igazi kérdés számomra az, hogy mire föl van a szlovák népcsoportban ezen gyűlölet. Minden bizonnyal a féltékenység vezérelheti őket. Egy több mint ezer éves állam szomszédságában élnek, amely Európában, sőt talán az egész világon egyedülálló kultúrával, hagyományokkal és kitartással rendelkezik. Szemben velük, akik egy a nagykorúság határát is alig súroló, idegen hatalmak által létrehozott államot tudtak összeeszkábálni maguknak a történelem folyamán.

 

 

Viszont van egy számunkra talán ennél sokkal fontosabb dolog is. Hozhatnak Pozsonyban vagy Trianonba akármilyen törvényeket a magyarok megfélemlítésére, szabad nyelvhasználatuk gátolására, egy valami akkor sem fog változni, a Kárpát medence a mi Hazánk!

 

 

Xer

Kezdem végre magyarnak érezni magam, már a szomszédból is pozitív visszajelzések érkeznek. Tegyük hozzá, a szívem mélyén nagyon is az vagyok, nincs is ezzel semmi gond, de kifelé, ott már furcsa érzések kavarogtak egy ideje. Mi történik, hogy ilyen érzések kergetnek?

"Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!..."


Örülnek a szlovákok Martonyi pozsonyi látogatásának - adta hírül az index.

A szlovákokkal az élet eléggé elmérgesedett egy ideje, állítom, ha kicsit alátúrnánk az éveknek, kiderülne, talán még napra pontosan datálni lehetne, hol kezdődtek a bajok.
De tudjátok mit?
Nem keresem, nem is érdekel.
Miért kell mindenhol a nem létező felelőst keresni a múltban, főleg ilyen alkalmakkor, mikor enyhülést ígérő szelek fújdogálnak kemény, némileg ellenséges hangulatú szomszédunktól.
Legyezgeti a hiúságukat, vagy inkább gesztusnak tekintik, az már mindegy, de tetszik nekik, hogy Martonyi, igenis elmegy hozzájuk és egyeztet, "ugyan mit szólnának hozzá, ha  a kettős állampolgárság kérdését végleg tisztáznánk", így családi alapon .
Valószínű, hogy nem lesz egyszerű a megbeszélés, de nem is arról szól a történet maga.
Most nem.
Most a gesztusok, az óhaj, a kedvesség, a megegyezés került napirendre.

Miért történik?
Már egy ideje morfondíroztam rajta, hogy a szlovák vezetés is inkább tud megbízni egy stabil keményebb, akár jobbos vezetésben, mint egy lagymatag, a végletekig liberálissá vált, és rendet nem tartó szerencsétlen felállással.
Várom és talán joggal, hogy a két ország kapcsolata beáll a neki megillető szintre.
A szlovákok évek óta beszóltak, pocskondiáztak, megszégyenítettek bennünket, mi meg csak tűrtük és lapítottunk mit ... a fűben.

Határozott vezetés néz ki, akiknek a nacionálé ugyanolyan fontos, mint a jószomszédság, a testvéri kötelék.
A csuda vigye el, azért csak testvérek vagyunk.
Alig találhatunk olyan családot ma Magyarországon, Szlovákiában, és még jó pár közép-európai országban, ahol ne lenne a családfában 1-2 más nemzetiségű rokon.

Ettől vagyunk, voltunk erősek.
Már Szent István megmondta!

Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.

 

Szent István király intelmei Imre herceghez

Wiseacre

bottom-img
süti beállítások módosítása