top-image

xaverszel.jpg

Szakmailag érintettként, folyamatosan nyomon követem a klímaváltozással kapcsolatos cikkeket, hivatkozásokat, eredményeket. Be kell vallanom, személy szerint is az a véleményem, hogy nem egyértelműen az emberi tevékenység számlájára írható a klímaváltozás, és ebben megerősítve láttam magam, hogy a kutatók, szakemberek sem egységesek.

Az INDEX idevágó cikke alapján viszont felül kellene bírálnom eddigi nézetemet. 
A cikk utal arra, hogy mindez tévhit, hogy valójában, a megjelent tanulmányok következtetéseivel alátámasztva, 

Tévhit, hogy a klímaszakértők megosztottak.

Lehetséges, hogy igazuk van, s remélem, hogy az elvégzett elemzés az elég körültekintő és részletes volt minden tekintetben. Mert bizony, manapság rengeteg önjelölt, szűk körben felkent "szaktekintély" fordul elő, s olykor ezek tanulmányai jobban elterjedtek, vagy megtalálhatók, mint az értékes cikkek, tanulmányok.

De én magam nem is ezt szeretném boncolgatni, hanem a kormányok, illetve az oligarchák felelősségét.

Rengetegszer morfondíroztam már azon, hogy mi magunk, egyszerű emberek, valóban megteszünk mindent annak érdekében, hogy a klímaváltozást befolyásoljuk, kompenzáljuk, lassítsuk?
Személy szerint, a saját szűk lehetőségeimhez mérten, igyekszem mindent úgy végezni, hogy lehetőleg ne terheljem túl a környezetem. Viszont az az érzésem, hogy a mai fogyasztói társadalom manipulált,  belekényszerített helyzetek rabja. Én hiába szeretnénk kevesebbet fogyasztani, ha a rendszer maga arra ösztökél, hogy fogyasszak többet.
Csak tekintsük a tartós fogyasztási cikkeket. Hány példát hozhatnánk az életünkből, amelyik alátámasztja, hogy egy-egy készülők mennyivel hosszabb ideig képes üzemelni, egyáltalán nem kellene lecserélni idő előtt. 
Igen, tudom, az újabbak korszerűbbek, kevesebbet fogyasztanak,... és a többi ... Valóban annyival kevesebbet fogyaszt, hogy megéri lecserélni? Egy-egy hűtőgép vagy fagyasztó A és AAA osztálya között már nem akkora a különbség, hogy a saját háztartásomban kézzelfogható lenne a nyereség.
Persze, ha mindenki AAA osztályút használna, akkor mérhető fogyasztás csökkenés lenne a világban. Más kérdés, hogy ezen készülékek előállítása, szállítása, a régiek megsemmisítése még nem lett bekalkulálva. (ha azt nézzük, hogy nem kellene őket elkészíteni például)

Nem tudom.
Fejétől bűzlik a hal. Itt minket stresszelnek, hogy fogyasszunk kevesebbet, takarékoskodjunk, használjunk energiatakarékos lámpát, s közben a nagyok, a gazdagok, az oligarchák túlfogyasztásra ösztökélnek, hiszen belőlünk élnek. 
Mennyi teljesen fölösleges terméket vetetnek meg velünk, és gyerekeinkkel. Vagy "kényszerítenek" arra, hogy lecseréljük azt, ami számunkra tökéletesen megfelelő lenne még évekig.

Nem jó ez így.

Sorra tartják a konferenciákat, kötik az egyezményeket, s közben hagyják, hogy ez a köd rátelepedjen a szemünkre, hogy ne lássuk azt ami nyilvánvaló, hogy mi beérnénk kevesebbel, képesek lennénk jól választani, tudjuk, hogy mi az ami jó nekünk. Csak nem engedik, hogy magunk döntsünk.

Nem jó ez így!

Ugye nem?

Wiseacre elmélkedett Pünkösd előestéjén. 

Na, tényleg elgurult az a gyógyszer. Mondtam én, hogy tessék jobban vigyázni rá, nem pazarolni, mert hamarosan nagyobb szükség lehet rá, s lám, eljött a pillanat, hogy nincs.

Ami különösen megdöbbentett, hogy az egész bagázs gyógyszerezi magát. Nem hiszem, hogy nem, mert amit művelnek, ahhoz valamilyen aktív stimuláló szer kell, a nélkül elképzelhetetlen ez a "tökéletes" összhang, ez a "kiváló" éleselméjűség.

Lázár úr múlt heti szösszenete megütötte az ingerküszöbömet, magamban pufogtam, hogy "jó jó, nem gáz, valószínűleg este kicsit iszogatott, hazament, papírra vetette és még másnap kótyagosan kipakolt a sajtónak". Na, de a mai ámokfutás padlóra küldött.

EMBEREK! Árulja már el valaki, "hogy a svájci frankos életben" tudtam takarékoskodni, az elmúlt 5 évben annyit, hogy most mellényzsebből, vígan és dalolva, örömtől könnyező arccal csókolgatva megmentőnk portréját, ki tudok fizetni egy 5-8 milliós hitelt? Hol az a fizetés, amiből 5 év alatt havi 140000-t félre tudtam tenni (no jó, elég a havi 100000 + a kamatos kamat)? Nyomorról beszélnek, megsegítésről, és megint segítő jobbot nyújtanak azoknak, akik vagy nem nevelnek gyerekeket és meg tudnak élni a fizuból, vagy annyit keresnek, amennyit nem szégyellnek maguk és barátaik előtt bevallani.

Nem arról van szó, hogy sajnálom tőlük a keresetüket. Bizonyára megdolgoznak érte, napi 10-12 órákat, sok ideget esznek, s ezzel természetesen az én havi fizetésemnek a 4-szeresét tehetik zsebre, nem. De, a segítés őket segíti, nem azokat, akik valóban rászorulnak.

Valahol az az érzésem, hogy az "alja nép, had fulladjon bele", a valódi fogyasztókat meg megkönnyítjük, had pörögjön a gazdaság, lesz lóvé, vásárlóerő, kánaán. Mehet mindenki sportolni, jöhetnek az árja fiatalok, s aki nem bírta felvenni a ritmust, hát had hulljon a férgese, megérdemli.

Értem én, hogyne érteném, csak akkor miért kellett ennek ekkora feneket keríteni? Mondták volna szép szavakkal, hogy kívül tágasabb, nincs rátok szükségünk.

Van aki valaha ezt mondta, lehet ő volt a gerincesebb?
 

Valamikor a "hőskorban" olvastam egy számomra nagyon tanulságos novellát Arthur C. Clarke tollából, a címe, Isten kilencmilliárd neve (The Nine Billion Names of God). A novellát nem írnám ide le, s nem is elemezném, sőt még a poént sem lőném le, hátha van valaki, aki kedvet kap elolvasni (eredetiben a legszebb egyébként). (Spoiler a Wikipediáról, de ott sincs a vége leírva.... ), de a történet gondolatmenetét folytatva...

... nekem az az érzésem, hogy a felvonásnak, sőt a darabnak itt lassan vége.

Mostanában nagyon sok katasztrófa történik és egyre nagyobbak.
Kezdem úgy érezni, hogy a mindenható, a Jó Isten, megelégelte szeretett emberiségének a "munkálkodását". Félek, elfogyott végtelen türelme, s most elérkezett a vége a történetnek.

Leengedi a függönyt, lekapcsolják a villanyt, netalán kidobja az egész cuccost a szemétre.
Ez nem sikerült, kezdjük elölről.

Jöjjék hát az Armageddon ....

1.    
És hallék nagy szózatot a templomból, a mely mondja vala a hét angyalnak: Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.
2.    
Elméne azért az első, és kitölté az ő poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.
3.    
A másik angyal is kitölté az ő poharát a tengerbe; és olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben.
4.    
A harmadik angyal is kitölté az ő poharát a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba; és lőn vér.
5.    
És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala: Igaz vagy Uram, a ki vagy és a ki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted;
6.    
Mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra.
7.    
És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid.
8.    
A negyedik angyal is kitölté az ő poharát a napra; és adaték annak, hogy az embereket tikkaszsza tűzzel.
9.    
És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, a kinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak.
10.    
Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyiszékére; és lőn az ő országa setét; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
11.    
És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.
12.    
A hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.
13.    
És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat;
14.    
Mert ördögi lelkek azok, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.
15.    
(Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)
16.    
Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.
17.    
A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyiszéktől, a mely ezt mondja vala: Meglett!
18.    
És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.
19.    
És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.
20.    
És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.
21.    
És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy.

Biblia


Tévedés ne essék, ez is egy fajta megközelítése a problémának, s talán nem is hiszem, hogy valóban ez történik, de néha már-már szeretném hogy megtörténjen ... , ahogy a világ, vagy akár a környezetem, dolgait figyelem. Nem vagyunk lassan már méltók az emberiség képviseletére.

Visszatérve a valódi történésekhez, Japánban óriási katasztrófa zajlott, zajlik. Maga az ország egy rendkívül sűrűn lakott térsége a világnak, a sziget, egy nagyon veszélyes szeglete a világnak. Keresztül-kasul járják az országot a vulkanikus területek. Aktív lemezszegélyen csücsülnek, s ezt még megfejeli az éghajlatához kapcsolódóan a tájfun veszély is. Az ott élő emberek ebben a fenyegetésben nőnek fel, s tisztában vannak vele, hogy bármikor megtörténhet hasonló. Az ő kultúrájuknak mindez a része.
S mégis, úgy érzem, abban reménykedtek, hogy nem lesz nagy az áldozat, ha bekövetkezik az újabb katasztrófa.

Nos, Japán felkészültségéhez képest, magasnak tűnik az áldozatok száma. Gyanítom, hogy a Japán emberek feltétel nélkül bíztak abban, hogy az általuk megtett óvintézkedések, technikai újítások megmentik őket ezektől a bajoktól. Tragédiák sora történt, s nem volt elég a földrengés, a cunami befejezte a rombolást. Jelenleg pedig az ilyenkor "természetes" egyéb problémák jelentkeznek. A megsérűlt közművek, gyárak, erőművek miatt keletkező vészhelyzetek.

Félek, hogy továbbra is túl elbizakodottak vagyunk.

Miért hisszük, hogy velünk nem történhet meg?
De, de megtörténhet. S egyre inkább meg fog, hiszen a Földön egyre kevesebb a szabad terület, egyre több válik lakottá, s ennek következtében egyre több hely van veszélyben.
A földrengések nagyságát a Richter-skála, logaritmikus skálán jelzi. Ez a 8,9 erősségű földrengés, egy 7,9-eshez képest nagyjából 30x nagyobb energiájú. (A január végi, Oroszlány körzetében lezajlott földrengéshez képest, a mostani Japán rengés  energiája c.c. 30x30x30x30=810000x erősebb volt.)
Nagyon nagy számok ezek. Nem kell ahhoz nagy tudósnak lenni, hogy az ember belássa a következő egyszerű relációt:

gyalogos sebessége 10km/h  < repülő sebessége 1000 km/h.

Itt csak100x-os az eltérés, s mégsem hasonlítjuk össze a két sebességet. Nem lehet.

A Földön, a kéreg fizikájából, mechanikájából következően a Richter-skála szerinti 10-es értéknél nagyobb földrengés nem valószínű, hogy bekövetkezik, de mostanság úgy tűnik, hogy feszegeti a határokat. Az elmúlt 1 évben mintha kicsit több lenne az erős földrengésekből.

Vagy csak nekem tűnik úgy?

 

Wiseacre
 

Szolgálati közlemény!

Az Időgép blog eredetileg kisebb gondolatok, esszék céljára készült, de túlhaladta önmagát. A célja jelenleg közéleti kérdések, napi tudományos témák magyarázata, kommentálása.

Épp ezért, a kisebb novellák, versek, esetleges irodalmi gondolatok átkerülnek testvéréhez az Időspirál-ba.

 

Wiseacre

bottom-img
süti beállítások módosítása