top-image

Bizony, megnyílnak az ég zsilipjei, és meginognak a föld alapjai.  Recseg-ropog és megreped a föld, meghasad és megrendül a föld. Inog a föld, mint a részeg, s leng, mint a hevenyészett kunyhó. 'Izajás könyve'

Érdeklődve csaptunk a bitek közé, gép beizzítva, némileg messzebbre megyünk, ennek bizony ára lesz, pörög a villanyóra rendesen.

Dátum: 1783
Tudósítás következik.

Veszprém környékén járunk, igen ködös minden, pedig május vége van. Homályos a levegő, mintha füst telítette volna. A nap vérben úszik mikor kel, s mikor nyugszik.
Mi van itt?

Nocsak, valami történt, még nem tudjuk, de ugorjunk az időben.

Június közepére érkeztünk, a Mátra lábához.
Nem hiszek a szememnek, mert homályosan látok, olyan nehéz telített a levegő, és mert hol a Mátra(?), keresni kell itt Pásztó határában.

Nagyszeben környékén is vérben úszik a nap, a levegő bűzös kénszagot áraszt. Nem érzik az emberek, de nekünk tele az orrunk vele.

No, valami dereng már, közben utána kerestünk. 1783-ban egy Izlandi vulkán tört ki, máris odaugrunk.

Irtóztató, még a tenger is lángol. Lávafolyamok zúdulnak a kráterből a tenger felé. Az egész szigetet füst- és hamufelhő borítja.
Iszonyatos pusztulás mindenhol.

 

1783 Laki hasadékvulkán A történelem második legnagyobb lávafolyása, a kiömlött anyag mennyisége közel 14 km3, 580 km2-es területet borított be.

forrás

Megtaláltuk az okát tehát.
A por és hamu szépen Európának vette az irányt és beterítette. Ennek lett következménye, hogy olyan furcsa időjárási jelenségek tarkítják az egész nyarat és őszt Magyarországon 1783-ban.

Augusztus 28. Debrecen. A nap homályossága még mindig zavaró.
Mikor lenyugszik, a légrétegekben láthatóak a finom porfelhők.

Hazatértünk.
Érdekes utunk volt, hiszen saját szemünkkel láthattuk, milyen következményei lehetnek egy erősebb vulkáni kitörésnek, ami elég port juttat a légkörbe.
Emlékszem, a Mount St. Helens (Észak-Amerika) kitörése 1980-ban, szintén okozott érdekes légköri jelenségeket. Igaz, ezek döntő része a tengerentúlon volt észlelhető.
Hasonlóan problémás volt a Föld időjárásának szempontjából a Krakatau (Ázisa - Indonézia) 1883-as kitörése.

A vulkáni hamu veszélyességéről a légiközlekedésben, az Index cikkében lehet tájékozódni bővebben. A két szerencsés repülőgép utasait, mely gépek vulkáni hamu miatt kerültek veszélybe, a Mindenható óvta.

Milyen gondokat okozhat egy vulkánkitörés az időjárásunkban?
Nem akarok riogatni, hiszen az elhanyagolható és talán még érdekesebb verziókon át, eljuthatunk a komolyabb végkövetkeztetésekig is. Mindezeket természetesen befolyásolja a történések lánca. Azaz, hogy folytatódik, fokozódik, vagy megszűnik a hamuszórás.

A jegyzethez Réthy Antal Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701-1800-ig című művét használtam fel. Forrás: Héderváry Péter Mi újság a Földön? című könyve.

 

Wiseacre

 

Update: 04.16.

Fél európa légiforgalma leállt

Este hétkor lezárják a magyar légteret

Update: 04.17.

Fotó: AFP - Halldor Kolbeins

Már az egész országot lefedi a hamufelhő - Vörös az ég alja

Napkelte Budapesten

Fotó: MTI - Czimbal Gyula

 

Update 04.18.

Nem nyugszik az izlandi vulkán

A minap, van az már vagy 3 hete, ülök a székemen a gép előtt, és hirtelen megindul alattam oldalirányba, majd vissza. No mondom, ez szép kis gyorsulás volt a tomporom  alatt. Két napig figyeltem a netet, hogy nyomát leljem mi történt, de árva jel sem utalt rá, ezek szerint csak a szomszéd lehetett. Isten tudja mivel érte el egy ekkora ház felgyorsítását.

Ami viszont nem hagyja nyugodni a gondolataim már hónapok óta, hogy a Föld litoszféra-tábláinak határain nagyon aktív az "élet". Rendszeresen jönnek a hírek nagyobb földrengésekről. És itt a nagyobbon van a hangsúly, mivel mostanában feltűnően nagyobbacskák sikerednek. 

Lehet én vagyok paranoiás? Nem tudom, cáfoljanak meg, hogy ez minden évben ilyen szokott lenni.
 

    • Magnitude 6.9 SOUTHERN QINGHAI, CHINA April 13, 2010

    • Magnitude 6.3 SPAIN April 11, 2010

    • Magnitude 6.8 SOLOMON ISLANDS April 11, 2010

    • Magnitude 7.7 NORTHERN SUMATRA, INDONESIA April 06, 2010

    • Magnitude 7.2 BAJA CALIFORNIA, MEXICO April 04, 2010

    • Magnitude 4.4 GREATER LOS ANGELES AREA, CALIFORNIA March 16, 2010

    • Magnitude 8.8 OFFSHORE MAULE, CHILE February 27, 2010

Átugrottam a nagytestvér Geológiai Szolgálatához (USGS) tanulmány olvasásra a szeizmikus eseményeket illetően. Szó se róla 2010-re elég rendesen kimerítette a Föld már az előírt(!?) nagyerejű földrengések mennyiségét. Mindenesetre meg lehet tekinteni a korábbi évek nagyobb földrengéseinek listáját is.
 

Ott az a nagy csúnyaság középen, a vulkáni felhő  Forrás: Index.hu

Az egy dolog, hogy az óceánon túl reng és inog, na de közben itt a szomszédban meg kiereszti a gőzt és pöfög. Ej, mondom én, itt valami történik.
Huzakodnak egymással a litoszféra-táblák, itt enged, amott feszül, itt pöfög, ott romokba dönt.

Kezdem úgy érezni, mint egy túlérett gyümölcs kis kukaca. Megérett a Föld, és mint egy beért gyümölcs, most leveti a héját.

Arra már gondolni sem merek, hogy megrohadt. Akkor rohadt nagy bajban leszünk.
 

Wiseacre

Elméletnek nem rossz.
A napokban a szörnyű tragédiát követően sokan megfogalmazták a jegyzetet készítő blogokban, hogy nagyon gyanús a történet. Elképzelhetetlennek tartanánk, hogy egy állam a vezetőinek felét egyetlen szörnyű katasztrófában veszítse el. Olyan katasztrófában, amit megmagyarázni is nehéz.
Miképp juthat eszébe egy protokollvezetőnek, hogy egyetlen egy gépre ültesse az összes fejest? Erről jutott eszembe a 80's évek végi Ace of Base zenekar, ahol testvérek zenéltek együtt. A család jól felfogott érdekében, soha nem utazott együtt az össze testvér, nehogy esetleges baleset során ilyen tragédia történjen.

Visszatérve az összeseküvés-elméletre: hogy is nézett ki az utaslista?

    • Lech Kaczynski, Lengyelország elnöke;

    • Maria Kaczynska, az elnök felesége;

    • Ryszard Kaczorowski, a kommunista hatalomátvétel után nyugatra menekült lengyel kormány utolsó regnáló elnöke;

    • Krzysztof Putra és Jerzy Szmajdzinski, a szejm alelnökei;

    • Jerzy Szmajdzinski, a szejm helyettes szóvivője;

    • Maciej Plazynski, a szejm volt elnöke;

    • Krystyna Bochenek, a Szenátus alelnöke;

    • Wladyslaw Stasiak, az Elnöki Hivatal vezetője;

    • Aleksander Szczyglo, a BBN Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője;

    • Andrzej Kremer, külügyminiszter-helyettes;

    • General Franciszek Gągor, a fegyveres erők vezérkari főnöke;

    • Slawomir Skrzypek, a Lengyel Központi Bank elnöke;

    • Andrzej Przewoznik, a Harci és Vértanúsági Emlékhelyeket Gondozó Tanács elnöke;

    • Janusz Kurtyka, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke;

    • Janusz Krupski, a Veteránok és Üldözöttek Hivatalának vezetője;

    • Janusz Kochanowski lengyel ombudsman;

    • Piotr Nurowski, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke;

    • Anna Walentynowicz, az 1980. augusztusi gdanski hajógyári sztrájk hőse

    • Tadeusz Ploski katolikus tábori érsek;

    • a lengyel egyházak és felekezetek további 8 magas rangú képviselője;

    • több államtitkár és helyettes államtitkár;

    • 14 képviselő és szenátor;

    • a katyni családok és más egyesületek 15 képviselője;

    • a kormányőrség nyolc tagja.


      Forrás: MTI, Politikazabáló , X

Mondhatni, lefejezték a vezérkart.

Nyugodjanak békében!  - Wieczne odpoczywanie racz Im dac Panie...

Egy lengyel honlapon látott napvilágot egy érdekes fejtegetés.
A II. Köztársaság kora Lengyelországban 1918. november 11-től 1939. szeptember 17-ig tartott. A számítás szerint röpke 7616 teljes napig.
A III. Köztársaság, a mostani szabad lengyel állam 1989. június 4-től 2010. április 10-ig sacc per kábé 7616 napot emésztett fel.

Furcsaságok egész sora, lehet rárobbanni megint a témára.

A honlap némi spekulációt is megenged magának.
Ne hagyjuk magunkat befolyásolni nagyon, csak fogadjuk el a tényeket.
Lech Kaczynski halálával lezárult egy korszak.
Újaknak kell a helyébe lépni, talán ugyanúgy, ahogy Magyarországon is lezárul végre egy korszak, a korrupció, a hazugságok, a következmények nélküliség korszaka.

Eljön az igazság pillanata egyszer mindenhol. A lengyeleknek tragédiát osztott a sors, óriási jelképekkel megtűzdelve. Olvassunk benne?
Nem kell, tegyük a dolgunkat, és barátként álljunk egymás mellé.

Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát!
 

Wiseacre

Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálváriaútjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.
Gróf Klebelsberg Kunó
(Magyarpécska, Arad megye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter.

Belöktük az Időgépet a sutba, de hamar rájöttünk, hogy nincs mese, elő kell kapni és kutatni a múltat, elmenni oda, hol jó példával áll elő a volt, s segítségével rendben lehet a lesz. Kitoltuk a szoba közepére, rákapcsoltuk a számítógépet, energiát csiholtunk a konnektorokból, és néztük ahogy pörög a villanyóra, drága mulatság, de annál fontosabb.

A fenti idézet előrevetítette úticélunk, irány a nagy magyar tragédia időszaka, mikor egy nemzet szakadt össze, szétszakítva múltját és gyökereit, megalázva jelenét.  Nézzük meg, mégis hogyan élte túl, mi kellett hozzá, hogy átlendüljön e reménytelenségen.

Trianon után vagyunk 4 évvel. Valami elkezdődött az országban, valami nagy nagy akarat, amiben egy gyökeres oktatási reform segédkezett, hogy a lelkileg és fizikailag csonkává tett nép talpra álljon.

OKTATÁSI REFORM!

....

 

Wiseacre - TM idő 10. április 14.

Jelen

Érdekes szó a maga egyszerűségében, az az érzésem, hamarosan sokaknak lesz fontos.
Lássuk mi az értelme!

jelen - melléknév. Az éppen elhangzó vagy leírt közléssel egyidejű. Választékosabban, jelenlegi, mostani. Hivatalosan, a most szóban forgó vagy készülő.

jelen - főnév. A most folyó idő. A mai élet, a mostani körülmények.

jelen - határozószó. A szóban forgó hely, itt, illetve ott. (választékosabban kifejezve)

jelen - mondatszó. Itt vagyok!

 

Nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kell, miért fontos ez a szó mától, tegnaptól, holnap. A jelen elkezdődött, ha párhuzamos szeretnék lenni, "Itt az idő!", talán ismerős a szlogen. A jelenünket ideje megélni, mert ha jól értelmezem, talán elkövetkezhet sok ember számára pár év alatt az, amire már igen régóta várnak.

Lehet mellébeszélni, lehet elkenni a dolgokat, de sokan várják, hogy a saját életüket élhessék végre, ne pedig másokét, amit önjelölt okosok erőltettek rá így vagy úgy.

Éld meg a pillanatot!

 

Wiseacre

Forrás: Magyar Értelmező Kéziszótár

bottom-img
süti beállítások módosítása