Furcsa képződmény ez a Közép-Európa, sokan azt sem tudják, hova helyezzék térben és időben, pedig jól körülhatárolható, és elég stabil egységet képez.
Olyan, mintha azt nem tudnánk megmondani, hol van Közép-Amerika, vagy a Közel-Kelet, miközben itt élünk a közepében. Ilyen tudatlanok lennénk?
Talán az elmúlt évtizedek, közel évszázadnyi idő okozta, talán csak a bizalmatlanság a történelem kerekével, talán a mi elveszett királyságunk, nem tudom, de mi itt vagyunk, és eleink is itt éltek.
Közép-Európa - forrás
Magyarország a Kárpát-medence egészét kitöltötte valamikor, ma már persze kicsit "aszályosabb" éveket élünk, csak a mélyebb középső részén tengődik e népesség egységes államban, de igyekszik túlélni, mint minden normális nemzet.
Kárpát-medence - forrás
Az elmúlt hetek eseményei olyan folyamatokat indítottak meg, melyeknek a visszhangja kedves sok magyarnak, és izgalmassá teszi a kérdést a lehetséges történések tekintetében. Nem kevés történik, mint belpolitikailag és külpolitikailag is erőtől duzzadó az akarat. Olyan ez, mint mikor azt érezzük, hogy kezd buzogni a vér az ereinkben, új erő költözik szívünkbe, tagjaink megelevenednek, s száz és ezer számra emelik fel alvó emberek fejüket rácsodálkozva a valóság szépségére.
Ébredj Magyarország!
Ha közel ezredév távlatából tekintünk múltunkra, van mire büszkének lenni. Nem volt gyenge a magyar állam, csak olykor elveszítette hitét jövőjét illetően. Ez előfordult nem egyszer, de sikerült talpra állni.
Közép-Európa közepén hiányzott egy ideje az erős állam, hiányzott és ez az űr egyre nyomasztóbb volt. Nem lehetett egységes nemzetpolitikát folytatni, mikor állandóan meghátráltunk, a pofonokat, leköpéseket megköszöntük és úgy tűrtük, mint aki arra rendeltetett, hogy egy osztály bohóca legyen.
A magyar nem ilyen.
Épp ezért volt furcsa, hogy mégis ebbe a helyzetbe kényszeríttettek minket.
Ezért volt furcsa, hogy 90 éve ebbe kényszeríttettek bennünket.
És épp ezért nem lesz meglepetés, ha idővel minden helyrebillen a normális kerékvágásba.
Ezeregyszáz éve élünk itt, vihart vihar követte, és a helyett, hogy beolvadtunk volna és elveszítettük volna hagyományainkat, élünk, virulunk, nem tágítunk, hiszen ez lett a hazánk. Olyan elődöknek köszönhetjük mindezt, akik mertek álmodni és tudtak nagyok lenni, emberként, államférfiként. Nem kívánták a maguk boldogulását, hanem az ország érdekei szerint tettek a legjobb belátásuk szerint. Olyan tettet vitt véghez egy betelepülő, kis nép, ami példaértékű és sok nép meghajolt előtte. Ki az erőnk előtt, ki a tisztességünk előtt, ki, mert bízott bennünk. Nem hinném, hogy nagy szavak azok, mikor kijelentjük, hogy büszke nép a magyar, és van is mire büszkének lennie. Nem hiszem, hogy különbek vagyunk, nem, de elég erősek és biztosak abban, hogy milyeneknek kell lennünk. Nem kell mások fölé emelnünk magunkat, elég csak olyannak lenni, amilyenek évszázadokig voltunk.
Büszkének, vendégszeretőnek, barátságosnak, megbocsátónak, erősnek, tettrekésznek, tanultnak, bátornak, vidámnak, melegszívűnek és mindenekelőtt barátnak.
Olyan barátnak, aki keblére öleli mindazokat, akik itt a Kárpát-medencében élnek és vallják, sorsunk közös, szívünk együtt dobog, egymás vérei vagyunk. Magyarok vagyunk és ez nem a születés előjoga, hanem érzés, szívvel és ésszel élés.
A Kárpátok koszorúja magához ölel minden magyart.
